A négy évszak – Feminizma

A Szegedi Kortárs Balett és a Müpa közös produkciója

Az évszakok múlása és az emberi életút fejlődése közti szimbolikus párhuzam evidencia, melyet ezúttal a „női szemszög” tesz különlegessé. Nagy Kriszta Tereskova Feminizma című írásában a még gyermek leány félénken közelít a másik nemhez, de hiába kapcsolódik bárkihez is, a titokzatos világ kapuja nem tárul ki előtte. A felnőttként erős akarattal bíró, kiteljesedett nő azzal szembesül, hogy nem érdemel figyelmet, csak a teste, a nőisége „bevetésével”. Megpróbál tehát ennek a helyzetnek megfelelni, de a csömörből gyűlölet lesz. Hiába a siker, a véres győzelem, egyedül marad. Legszebb táncát végül a Halállal táncolja el.

Táncolják:

Lili, a Lány: Szigyártó Szandra
a kis Lili: Pataki Noémi
Halál: Borovics Tamás
Fiú: Kiss Róbert

Továbbá: Bocsi Petra, Bujdosó Anna, Hortobágyi Brigitta, Stáry Kata, Takács Zsófia, Zsadon Flóra, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hegedűs Tamás, Horváth M. Gergő, Vincze Lotár

Koreográfus: Juronics Tamás