CATULLI CARMINA – cikkek

CARMINA KÉTSZER

Kedves Naplóm! Ezúttal alaposan kívül kerültem a komfortzónámon, de egyáltalán nem bántam meg. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatták be a Catulli Carmina & Carmina Burana című előadást. Carl Orff két zeneművét a Szegedi Kortárs Balett előadása színesítette. Magam sem tudom pontosan, honnan jött az ötlet, hogy ezt az előadást meg kell néznem. Talán a Talamba Ütőegyüttestől indultak a szálak, ugyanis ők is felléptek ezen az estén. A többi meg jött magától, és már nagyon kíváncsian vártam az előadást.

 

 

 

Carl Orff zeneszerző nevét hallva biztos sokaknak beugrik a Carmina Burana, ugyanakkor a Catulli Carmina kevésbé cseng ismerősen. Pedig mindkét mű a Trionfi című triptichon része. A Catulli Carmina főként Catullus szerelmes verseit felhasználó kantáta. A kórust és az énekes szólistákat a zongorákon kívül csak az ütőhangszeresekből álló együttes kíséri. (Itt került képbe a Talamba.)

VIDÁMSÁG A MÜPÁBAN

A szünet után egy sokkal szellősebb, ám hasonlóan vidám darabbal találkozhattam. Carl Orff Catulli Carminája abba a Trionfi elnevezésű triptichonba illeszkedik, melybe az agyonjátszott, de megunhatatlan Carmina Burana is tartozik. A Catulli Carmina zeneileg kevésbé erős, mint a Petrovics-darab vagy akár a Carmina Burana, így a tánc kifejezetten jót tett a műnek.

 

Ebben a darabban ugyanis valóban vannak táncosok, sőt ők kapták a főszerepet. A Szegedi Kortárs Balett tagjai közül 5 lány és 5 fiú lépett színpadra. A fiúk amolyan „szerencsétlen bölcsész vagyok, de egy multihoz szerződtem le” fizimiskával rendelkeztek (szemüveg, öltöny, nyakkendő, fehér bőr), a lányok pedig a pajzán kisördögöket testesítették meg (fekete-fehér ruha, vörösre festett bőr).

SAJTÓ MEGJELENÉSEK