DIÓTÖRŐ – cikkek

Hógolyóztak, táncoltak a gyerekek Diótörő bemutatóján

Hatalmas sikert aratott gyerekek és felnőttek körében egyaránt a 25 éves Szegedi Kortárs Balett legújabb bemutatója. Juronics Tamás ezúttal a kicsiknek alkotott, akik boldogan vettek részt a játékban a társulat Diótörő című premierjén. A Kossuth-díjas koreográfus maga is táncol, Ő játssza Drosselmeyer nagybácsi szerepét, aki varázslataival kíséri kalandos útján Marikát és Diótörőt.

 

A két főszerepet Palman Kitti és Czár Gergely táncolják. A karácsonyi mese év végéig számos alkalommal látható a szegedi színházban, majd Budapesten, és jótékonysági akció is kapcsolódik hozzá: a társulat arra kér mindenkit, hogy jó állapotban lévő megunt játékaikat hozzák el és az előadás végén tegyék a színpadon található dobozokba, hogy Karácsonykor nehéz sorsú gyermekek számára eljuttathassák.

Karácsonyi mese a gyerekeknek

IMG_1919

– Rengeteg tánccal igazi gyermekdarab a Diótörő. A sztori a klasszikus Csajkovszkij-balett története, ugyanakkor E. T. A. Hoffmann eredeti meséjéből, A diótörő és az egérkirályból is merítettem, különösen amikor valamilyen dramaturgiai fordulatra volt szükség ahhoz, hogy folyamatosan izgalomban tartsuk a gyerekeket. Arra törekedtem, hogy minél változatosabb, kalandosabb legyen a történet. Mivel a táncosok gyerekeket is alakítanak, igyekeztünk a mozgásvilágot, mozgásrendszert is minél közelebb hozni a gyerekekhez – mondja Juronics Tamás, a Diótörő koreográfusa, az idén 25 éves Szegedi Kortárs Balett Kossuth-díjas művészeti vezetője.

 

– Meseszerű világot képzeltünk el, ami a gyermekek fantáziáját beindítja. Előző mesebalettünk, A hattyúk tava – amit folyamatosan repertoáron tartunk, és a múlt héten is nagy sikerrel játszottunk Budapesten – sok tapasztalatot adott. Többek között azt: jó, ha a gyerekeket bevonjuk a játékba, aktivizáljuk, részesei lehetnek a történetnek. Horányi Júlia tervei alapján készült a díszlet és a jelmez. A tervező úgy gondolta, igényes fejdíszeket szeretne, azért felkért egy teamet, a filmekben is dolgozó Zazzy Design csapatát, és velük készíttette el. Gyönyörű munkát végeztek, igazán látványos fejdíszek születtek. Reményeink szerint sok éven át játszhatjuk ezt a produkciót. Az idei gyermekbérleti sorozatban 26 előadást terveztünk belőle. Budapesten is előadjuk decembertől a Nemzeti Táncszínházban. Szegeden gyermekbérleten kívül karácsonykor is játsszuk majd, így a családokat is várjuk az ünnepek idején. Bár egy karácsonyi álomról szól, a Diótörő bármikor műsorra tűzhető, hiszen a történet könnyen átélhető – fogalmaz Juronics Tamás, aki nemcsak koreográfusa a produkciónak, hanem szereplője is.

– Drosselmeyer nagybácsi egy kis karakterszerep, egyfajta hoppmester. Inkább a kinézete a fontos, a táncolnivaló szempontjából nem túl jelentős feladat. Kicsit tréningeztem, de a koreografálás is elég intenzív folyamat ahhoz, hogy meg tudjam csinálni. Ebbe a koreográfiába különösen sok lépést tettem, rengeteg új motívum, mozgásinvenció szerepel benne. A táncosok szívesen játszanak a gyerekeknek, mert tőlük kapnak legközvetlenebb visszajelzéseket; jó látni, ahogy átélik, élvezik az előadásainkat. A mesebaletteket ugyanolyan komolyan vesszük, mint bármelyik produkciónkat.

Teljes cikk

SAJTÓ MEGJELENÉSEK