Pataki András
Igazgató

Pataki András balettigazgató 1963-ban született Budapesten. Táncművészeti tanulmányait 1979-ben kezdi az Állami Balettintézet néptánctagozatán.1983-ban diplomázik, és megkapja a Magyar Táncszövetség Nívó-díját. Leszerződik a Magyar Néphadsereg Művészegyütteséhez, ahol három éven keresztül vesz részt Novák Ferenc izgalmas táncszínházi kísérleteiben. Ez idő alatt több táncfilm szereplője. Ezek közül a legjelentősebb Bornemissza-Rossa-Novák: Magyar Elektrájának Égisztusz szerepe.
1986-ban Markó Iván meghívására a Győri Baletthez csatlakozik. 1988-ban érdeklődése az újonnan alakult Szegedi Balett felé fordul és a társulathoz szerződik. Nyitottságuk és fogékonyságuk a modern tánc- és színházi irányzatok iránt nagy hatással van rá. Az évek során az együttes egyik vezető táncosa. Egyik kezdeményezője a Stúdióbalett megalakításának.

  • Szerepei

    1988 Találkozások – Stabat mater kor.: Imre Zoltán
    A városban kor.: Seregi László
    Támad a szél –Kabátos férfi szerepben kor.: Krámer György
    Hypernatura kor.: Móger Ildikó
    1989 Diótörő kor.: Reinthaller Éva
    Alvilági játékok – Orpheusz szerepében kor.: Imre Zoltán
    1990 A munka gyümölcsei kor.: Matthew Hawkins
    A médium kor.: Imre Zoltán
    Exodus kor.: Krámer György
    Angyali táncjáték kor.: Imre Zoltán
    Szükségi táncok kor.: Juronics Tamás
    Szatír-A kor.: Juronics Tamás
    Szenvedélyes viszonyok – Vonzások és választások – Négy elválaszthatatlan szerepében kor.: Imre Zoltán
    Tatjana és mások – Anyegin szerepében kor.: Lőrincz Katalin
    1991 Varázsdoboz kor.: Imre Zoltán
    Az álom mögött kor.: Jorma Uotinen
    Egy alig használt szárítókötél visszaemlékezései kor.: Juronics Tamás
    Az idő maszkjai – 24 percben kor.: Lőrincz Katalin
    A négy évszak 1939 : Imre Zoltán
    A képzelet órája – A fiú szerepében : Juronics Tamás
    1992 Intim szférák – Sors-concerto kor.: Juronics Tamás
    Táncok és világok – Az éjszaka kor.: Bertrand d’At
    Tűzijáték : Bernd Schindowski
    Álom Kafkáról – szülő szerepében kor.: Imre Zoltán
    A várakozás – fiatal férfi szerepében kor.: Bozsik Yvette
    A mi cellánk – ember szerepében kor.: Juronics Tamás
    1993 Koncert tangóharmónikára és zenekarra kor.: Roberto Galvan
    Revans – Fehér király szerepében kor. Molnár Éva
    Másvilágok – A villik A férfi szerepében kor.: Bozsik Yvette
    Alvilági sztori Nehézfiú szerepben : Juronics Tamás
    Szent Antal megkísértése – Szent Antal szerepében kor.: Imre Zoltán
    Kroki kor.: Juronics Tamás
    Requiem kor.: Roberto Galvan
    1993-ban felkérik a Philip Morris Balettdíj kuratóriumi tagságára, valamint a Szegedi Kortárs Balett igazgatója lesz
    1994 Ezredvég – Máz kor.: Itzik Galili
    A porond kor: Juronics Tamás
    Éjszakai szárnyalás kor.: Roberto Galvan
    1995 Quartett – Szépia mosolya kor.: Ben Craft
    A létezés helyett kor.: Vera Sander
    Tavaszi áldozat kor.: Juronics Tamás
    1996 Homo ludens kor.: Juronics Tamás
    GIS L-2 kor: Amir Kolben
    Sárember kor.: Juronics Tamás

  • Szakmai munkásság

    1996-ban Harangozó-díjjal tüntették ki
    1997-ben befejezi táncos pályafutását és kizárólag a társulat vezetésével foglalkozik.
    2000-től a Magyar Táncművészeti Főiskola Táncelméleti Szakíró szakának hallgatója.
    Az 1998-1999-es évadban balettigazgatói teendői mellet a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok igazgató helyettese.
    2004-től a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai karának hallgatója.
    2005-től a Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti Kollégiumának elnöke, majd tagja.
    2005-ben megkapja a Köztársasági Érdemkereszt Aranyfokozata díjat.
    2007-ben a Szeged Kulturájáért díjat kap.
    2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kap.
    2011-ben balett vezetői tevékenysége mellett saját előadóművészeti produkciós céget alapít Walden Production néven, melynek szervezésében eddig a következő produkciók születtek:
    2012-Széttört álmok szcenírozott koncert, MÜPA Budapest
    2012-Grönholm-módszer, Szegedi Nemzeti Színház Szeged
    2013-Bánk Bán, Szentendre
    2015-Elvesztve (monodráma Dosztojevszkij két kisregénye nyomán), Szeged

background