Szegedi Kortárs Balett
MARILYN
táncjáték
16 éven felülieknek ajánljuk
Két Marilyn, egyetlen tekintet
Az előadás Marilyn Monroe alakját két különböző nézőpontból mutatja be, és számba veszi mindazt, amit a róla kialakult kollektív emlékezet megőrzött.
Megjelenik Marilyn, akit a világ ismer: a filmek, a zene, a televízió, a plakátok és a nyilvános szereplések által megteremtett ikon. Az a nő, akit már sokszor láttunk, akit tévedhetetlenül felismerünk, és akinek a képét végtelenszer újrateremtettük magunkban.
A rendező-koreográfus Marilyn ismert fotóiból és filmjeleneteiből indul ki. Először felidézi, majd széttördeli, és új tartalommal ruházza fel őket. Az eredetileg hozzá kapcsolódó mozdulatok, formák és jelképek fokozatosan átalakulnak, elveszítik megszokott jelentésüket, és a kortárs formanyelven keresztül születnek újjá.
Míg az egyik részben az ismert Marilyn alakját látjuk, a másikban a felszín mögé próbálunk tekinteni. A világhírű filmsztár helyét fokozatosan Norma Jeane, a magánember veszi át. Ezzel egy személyesebb, bensőségesebb, ugyanakkor nehezen feltárható világ nyílik meg előttünk. Már nem a szex-szimbólumot látjuk, hanem a rejtőzködő embert, akit talán soha nem ismerhetünk meg a maga teljességében.
A táncjáték így az ikontól az emberig, a külső képtől a belső személyiségig vezet. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi rejlik a mögött a Marilyn-kép mögött, amiről mindent tudni vélünk, és mennyire ismerhetjük meg a valódi Norma Jeane-t.
A mű központi témája a folyamatos „megfigyeltség” érzése. Marilyn életét végigkísérte a fényképezőgépek és kamerák objektívje, a közönség, a rendezők, a menedzserek és a kollégák figyelme. Híresnek lenni azt is jelenti, hogy az ember állandóan mások tekintetének kereszttüzében él. A róla kialakult kép pedig folyamatosan változik: azok formálják, alakítják és torzítják, akik figyelik, értelmezik és megítélik őt.
Insaudo a film, a zene és a televízió világából merít, és az ezekhez kapcsolódó tárgyakat, képeket és szimbólumokat is felhasználja. Ezek nem pusztán a múlt felidézését szolgálják, hanem a tánc kifejezőeszközeivé válnak. Segítségükkel az előadás filmszerű dimenziót nyer, amelyben a test, a kép és a tekintet összekapcsolódik, és egyetlen közös történetet mesél el.
