Fotó: Moving Target Photo
Juronics Tamás

Művészeti vezető
táncművész
koreográfus
rendező
Született: Tata, 1969. 02. 05.
Levelezési cím:
6720 Szeged, Horváth Mihály utca 3.
Email: juronicst@gmail.com
Telefon: +36 30 9587 017
1987-ben az Állami Balett Intézet néptánc tagozatán végzett, majd a Szegedi Baletthez szerződött, ahol 1989-től szólista lett. 1990-ben az együttesen belül önálló műhelyt alapított koreográfiai kísérletezésre. 1991-től már önálló koreográfiákkal is bemutatkozott a társulat számára és továbbra is az együttes vezető táncosa. 1993-tól a megújult társulat, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője lett. A magyar koreográfusok közül szinte elsőként használta a kortárs tánc elemeit koreográfiáiban, melyeket a letisztult technikai tudás jellemez, mely részben a modern technikákban rejlik, részben az egyedi saját mozgásvilágában. Vendégtanárként részt vett amszterdami és zürichi mesterkurzusokon és több alkalommal Olaszországban is. Mára Juronics nemzetközileg is elismert alkotó, akinek nevéhez több, mint 70 koreográfia fűződik. Műveit az általa megírt történet, a letisztult és egységes formavilág, valamint a dramaturgiai szerkezet átgondolt találkozása teszi katartikus élménnyé. A látványos színpadkép, a világítás, az effektek és a zene fontos, integráns része műveinek. A komolyzenei repertoár legismertebb műveit alkotta színpadra sajátos komplex látásmódjával, sok között Bartók, Sztravinszkij vagy Csajkovszkij balettzenéit. Alkotásaiban filozófiai és érzelmi szálak sajátosan keverednek, igazi színházi hatást létrehozva.
Sikeres rendező az opera, a musical és a prózai színház világában is, valamint tv show-k színpadi rendezője és szereplője. 22 zenés színházi rendezése között a Verdi és Puccini művek mellett ismert musicalek szerepelnek, mint az Evita, West side story vagy az Ezeregy éjszaka.
- Társadalmi szerepvállalások
- Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
- Magyar Koreográfusok Társaságának elnöke
- Magyar Táncművészeti Egyetem címzetes főiskolai tanára
- Koreográfiái
1990 – Szükségi táncok
Szatíra1991 – Egy alig használt szárítókötél visszaemlékezései
A képzelet órája (zene: Philip Glass)1992 – Sors – concerto (zene: W.A. Mozart, Antonio Vivaldi)
A mi cellánk1993 – Alvilági sztori
Kroki (zene: Avro Pärt)1994 – Regenezis (zene: Kronos Quartet)
Porond
Emancipáció (Suzanne Dellal Center, Tel Aviv)
Trió (zene: Michael Nyman)1995 – Tavaszi áldozat (zene: Igor Sztravinszkij)
Delírium (Közép-Európa Táncszínház)1996 – Homo ludens (zene: Nino Rota, Astor Piazzola, Elvis Presley)
Blindness (zene: Aretha Franklin)
Sárember (zene: Balanescu Quartet)1997 – Szilánkok (zene: Földes Gábor)
1998 – Trallala
Érintések (zene: Peter Gabriel, Magyar Nemzeti Balett)
Tor (zene: Ry Cooder)1999 – A tojáselmélet, avagy a Múzsa mosolya
A csodálatos mandarin (zene: Bartók Béla)2000 – Menyegző (zene: Igor Sztravinszkij)
Hajsza (zene: Deák Attila, Tóth Attila, Tóth Szabolcs)
Postscriptum (zene: J. S. Bach)2001 – Semmi és soha (zene: Laibach, Skiny Puppy, Budapest Táncszínház)
Carmina burana (zene: Carl Orff)
Requiem (zene: W.A. Mozart)
Fából faragott királyfi (zene: Bartók Béla, Szegedi Szabadtéri Játékok)2002 – Bolero (zene: Maurice Ravel)
Tűzmadár (zene: Igor Sztravinszkij)2003 – Piano (zene: W.A. Mozart)
A fából faragott királyfi (zene: Bartók Béla, Szlovák Nemzeti Színház, Pozsony)
Carmen (zene: Rodion Shchedrin, Oldenburg Staadttheater)2004 – Semmi és soha – Keresem (zene: Laibach, Skiny Puppy)
Szentivánéji álom
Új világ (zene: Ágens, Boudny, Antonin Dvorzak, Szegedi Szabadtéri Játékok)2005 – Atlantisz (zene: Eötvös Péter)
Tybalt (zene: Szergej Szergejevics Prokofjev, Heaven’s drink, MÜPA)
Táncszvit (zene: Bartók Béla)2007 – Carmen (zene: Rodion Shchedrin)
XX. század (zene: Eötvös Péter, Ligeti György, Bartók Béla)
A hattyúk tava (zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij, Szegedi Szimfonikus Zenekar)
A hattyúk tava gyerekeknek (zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij)2008 – A mennyei város (zene: Lendvay Kamilló, Szegedi Szimfonikus Zenekar)
A katona története (zene: Igor Sztravinszkij, Szegedi Szimfonikus Zenekar)2009 – Csipkerózsika (zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij, Dusán&Milán)
Homo Hungaricus (zene: népzene)2010 – Unisono – IX. szimfónia (zene: Ludwig van Beethoven)
Testek filozófiája (zene: Frédéric Chopin, Liszt Ferenc, Milan Savic)2011 – Belső pokol (zene: Liszt Ferenc)
Élektra (zene: Thomas Adés)
Trakhiszi nők (zene: Thomas Adés)2012 – Orpheus (zene: Igor Stravinsky, MÜPA, Nemzeti Filharmonikus Zenekar)
A fából faragott királyfi (zene: Bartók Béla, MÜPA, Nemzeti Filharmonikus Zenekar)
Diótörő (zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij)2013 – Stabat Mater (zene: Giovanni Battista Pergolesi)
Stabat Mater (zene: Arvo Pärt)
Rítus (zene: Milan Savic, Joseph Haydn)2014 – Tavaszi áldozat (zene: Igor Stravinsky)
Mimikri (zene: Unsuk Chin)
Daphnis és Chloé (zene: Maurice Ravel)
József-legenda (zene: Richard Strauss, MÜPA, Nemzeti Filharmonikus Zenekar)2015 – Insomnia (zene: Balanescu Quartet)
Catulli Carmina (zene: Carl Orff, MÜPA, Budafoki Dohnányi Zenekar)2016 – eARTh (zene: Henryk Górecki)
2017 – Abszurdia (zene: Alfred Schnittke)
Don Juan (zene: Christoph Willibald Gluck)
A négy évszak – Feminizma (zene: Antonio Vivaldi)2018 – Bernarda Alba háza (zene: Manuel de Falla)
Carmina burana (zene: Carl Orff, Lódz, Teatr Wielki)2019 – Credo (zene: Arvo Pärt)
Hamupipőke (zene: Szergej Szergejevics Prokofjev, társkoreográfus: Czár Gergely)2020 – Concerto (zene: Bartók Béla, MÜPA, Nemzeti Filharmonikus Zenekar)
Vadak (zene: Lázár Dániel, társkoreográfus: Czár Gergely)
A Szent (zene: Molnár Viktor)2021 – Blue (társkoreográfus: Czár Gergely, Kurucz Sándor)
2023 – Carmen (zene: Rodion Shchedrin, társkoreográfus: Czár Gergely)
Lear (zene: John Dowland, Henry Purcell)
Föltámadott a tenger (zene: Molnár Viktor, társkoreográfus: Diletta Ranuzzi)2024 – Fekete hattyú (zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij, társkoreográfus: Czár Gergely)
- Rendezések
2005 – A vörös malom – írta: Molnár Ferenc – Kecskeméti Katona József Színház
A kékszakállú herceg vára – zene: Bartók Béla, írta: Balázs Béla – Szegedi Nemzeti Színház2006 – Háry János – zene: Kodály Zoltán, írta: Paulini Béla – Harsányi Zsolt – Kecskeméti Katona József Színház
2007 – Háztűznéző – írta: Nikolaj Vasziljevics Gogol – Kecskeméti Katona József Színház
Hair – Ragni – Rado – McDermot – Kecskeméti Katona József Színház2009 – Faust elkárhozása – zene: Hector Berlioz – Szegedi Nemzeti Színház
2010 – Traviata – zene: Giuseppe Verdi – Szegedi Nemzeti Színház
2011 – Francesca de Rimini – zene: Riccardo Zandonai – Szegedi Nemzeti Színház
2012 – West Side Story – zene: Leonard Bernstein – Szegedi Nemzeti Színház
2013 – Rigoletto – zene: Giuseppe Verdi – Szegedi Nemzeti Színház
2014 – Hoffmann meséi – zene: Jaques Offenbach – Szegedi Nemzeti Színház
Világcirkusz – írta: Nagy Dániel, zene: W.A. Mozart – Nagyváradi Szigligeti Színház2016 – Turandot – írta: Carlo Gozzi – Radnóti Színház
Evita – írta: Tim Rice, zene: Andrew Lloyd Webber, – Szegedi Nemzeti Színház
Chicago – írta: Bob Fosse-Fred Ebb, zene: John Kander – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház2017 – Álomutazó – írta: Vinnai András, zene: Rakonczai Viktor – BOK Csarnok
2018 – Szöktetés a szerájból – W.A. Mozart – Debreceni Csokonai Színház
2019 – Egy csók és más semmi – írta: Halász-Békeffi, zene: Eisemann Mihály – Thália Színház
2020 – Egy csók és más semmi – írta: Halász-Békeffi, zene: Eisemann Mihály, Szegedi Nemzeti Színház
2022 – Mária evangéliuma – írta: Müller – Müller, zene: Tolcsvay László – Győri Nemzeti Színház
Traviata – zene: Giuseppe Verdi – Szegedi Szabadtéri Játékok2023 – Ezeregy éjszaka – írta: Tasnádi István, zene: Monori András, dalszöveg: Geszti Péter – Szegedi Szabadtéri Játékok
Manon Lescaut – zene: Giacomo Puccini – Szegedi Nemzeti Színház
Ezeregy éjszaka – írta: Tasnádi István, zene: Monori András, dalszöveg: Geszti Péteri – Pesti Magyar Színház - Főbb kitüntetései
1994 – Zsűri előadói díja – Suzanne Dellal Nemzetközi Kortárs Koreográfus Verseny, Tel Aviv
Flower – díj – Philip Morris cég1997 – Harangozó – díj
1998 – A legjobb táncos díja – Magyar Táncfesztivál
I. díj – Homo Ludens című koreográfiáért, Nemzetközi Táncvideófilm Fesztivál1999 – Szegedért Alapítvány kuratóriumi díja
2000 – Dömötör – díj – Legjobb rendező
Imre Zoltán – díj
A legjobb társulat díja – Sztravinszkij est koreográfiáért, Budapesti Tavaszi Fesztivál2001 – Gundel művészeti díj
2002 – Az év legjobb alkotója Nívódíj – Magyar Táncművészek Szövetsége
Legjobb produkció díja – A csodálatos mandarin című koreográfiáért, Veszprémi Összművészeti Fesztivál
Közönség díj – A csodálatos mandarin című koreográfiáért, Veszprémi Összművészeti Fesztivál2003 – Közönségdíj – Bolero című koreográfiáért, Veszprémi Összművészeti Fesztivál
2004 – Szegedért emlékérem – Szeged Város Közgyűlése
2005 – Érdemes művész
Dömötör – díj – Legjobb rendező
Euro – pas díj – Táncművészet lap2006 – Dömötör – díj – Legjobb rendező
2007 – Príma díj
2008 – Szeged Kultúrájáért Díj
Eck Imre – díj2009 – Kossuth – díj
Dömötör – díj – Legjobb rendező2011 – Dömötör – díj – Legjobb rendező
2014 – Seregi – díj
Dömötör – díj – Legjobb rendező2015 – Halhatatlanok Társulata örökös tagja
2017 – Dömötör – díj – Legjobb rendező
2021 – Lions fődíj
2023 – Hevesi Sándor díj