Most, ahogy végignéztem a Credót és benne a szólóimat, a duettjeinket Lotárral, látom, hogy sikerült. De nem azért, mert tudatosan kreáltunk valamit, hanem azért, mert a körülmények megteremtették; egyszerűen megtörtént. A téma miatt meglehetősen megterhelő ezt a felvételt néznem, és nem is bírom könnyek nélkül.
A Concerto, amivel most elköszönök egy időre, minden szempontból különleges. Várandósan Szűz Máriát alakítani felemelő érzés, a darabban a szerep maga is magasztos. Négy hónapos terhesen eleve visszafogottan táncolok, és Tamás abszolút partner abban, hogy ne legyek túlterhelve.
Ellentmondásos, de persze érthető, hogy miközben vágytál a gyerekre, fáj elmenned az együttesből. Akkora volt benned ez a vágy, hogy legyőzte a tánc iránti szerelmet?
Tervezett baba a miénk, és ez meg is adja a választ a kérdésre. Olyan táncos vagyok, aki úgy látom értelmét a munkámnak, ha még a tréningekbe is „belehalok”. A vágyam arra, hogy családom legyen, mégis mindennél erősebb. Ez valahol abból is adódik, hogy 19 évesen elveszítettem az édesanyámat.
Több előadóművész időzítette a pandémia idejére a gyerekvállalást a színházak szünetelése miatt. Ez nálunk nem így volt, hiszen mi ebben az időszakban is dolgoztunk az együttessel, de nem voltak előadásaink, turnéink. A párommal (Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett táncművésze – a szerk.) sok időt töltöttünk együtt, és beért a kapcsolatunk. Számtalan meghitt pillanatot éltünk át Gergővel. Elmélyülhettünk magunkban, egymásban, és teljesen más szintre lépett a kapcsolatunk. Ehhez normál esetben a szokásos pörgés mellett évek kellettek volna. Ebben a harmóniában könnyű volt meghozni a döntést, hogy gyermeket szeretnénk.