Az új bemutatót követően két héttel már az évad első turnéhelyszínén, Helsinkiben, az 1700 férőhelyes Alvar Aalto által tervezett ikonikus koncertteremben, a Finlandia Hallban lépett fel az együttes. Juronics Tamás koreográfiája, a Carmina burana 25 éve töretlen sikerrel fut világszerte, Finnországban két estén át szintén teltház ünnepelte állótapssal az előadást.
Az Amadeus premierje előtti időszak is aktívan telt. Szeptemberben mutatták be a Nemzeti Táncszínház és Delbó Balázs A tánc 30 árnyalata című közös dokumentumfilmjét, amiben a társulat a szegedi Dóm téren felvett táncjelenetekkel szerepelt. A nagyszabású országimázs-film 254 táncművészt, 30 együttest, 8 stílust és 7 város ikonikus helyszínét vonultatja fel. A produkciót számos alkalommal lehet majd látni a Nemzeti Táncszínház programjai során.
A XIV. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon Enrico Morelli: Bolero és Juronics Tamás: Vadak című műveit adták elő. A XXIII. Keszthelyi Táncpanorámán a Jelenetek a házasságról című darabot táncolták, ebből a Nemzeti Táncszínház képviseletében a Pozsonyi Piknik elnevezésű szabadtéri színházi fesztiválon is előadtak részleteket. A Budapest Central European Fashion Week keretében a NUBU kollekciójának bemutatóján a kirgiz tájak és Anna Peter Breton művészete által inspirált kollekciót a táncművészek Juronics Tamáskoreográfiájában mutatták be. A kapcsolat évekkel ezelőtt kezdődött és Garam Judit a ruhamárka tulajdonosa és főtervezője valamint Echéry-Pataki András az együttes igazgatója további együttműködéseken: közös fotózáson, kampányokon gondolkodnak.
„Fontosnak tartom, hogy meghatározó, nemzetközi szinten is elismert brandek találjanak olyan kapcsolódási pontokat, melyek mentén erősíteni tudják egymást. Jelenjünk meg közös eseményeken, legyenek közös ügyeink, akár szociális vagy egészségügyi területen. Azok a nemes célok, amelyeket együtt kitűzünk, felvállalunk, sokkal nagyobb tömeghez jutnak el. Társművészeti szervezetekkel megvalósuló együttműködések ráadásul a saját feladatok mellett új minőséget mutatnak, így hatványozott eredményeket hoznak. Izgalmas munkák, melyeket mindig óriási érdeklődés övez…” (Echéry-Pataki András/teljes cikk: Art is Businness: „A jövőt hozzuk a jelenbe.”)