Civilizációk csapnak össze a Szegedi Balett premierjén

Az emberi közösségekről, a kultúrák egymás mellett éléséről szól a Szegedi Kortárs Balett új, Rítus című produkciója, melyet november 8-ától láthat a közönség a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában.

A társulat művészeti vezetője, a darab koreográfiáját készítő Juronics Tamás elmondása szerint a kétfelvonásos darab a szervezettebb és kevésbé civilizált társadalmak egyikük pusztulásával járó összecsapását mutatja be, azt a körforgást, amely során egy „túl civilizált” társadalom bukását az erősebbnek bizonyuló barbár közösségek felemelkedése követi.
Az alkotók nem szeretnének igazságot tenni abban a kérdésben, melyik az ember igazi természete – tette hozzá a Kossuth-díjas táncművész.