A parázsló szexualitástól fűtött, kérlelhetetlenül, sodrón zakatoló dallam halkan indít, majd elkezdik átvenni, és a saját színükhöz igazítani a különféle fúvós hangszerek. Középtájon megjelenik a kopogós spanyol kasztanyetta is, hogy azután a teljes nagyzenekar hömpölyögtesse tovább a feszültséget, egészen a „hirtelen halálig”. Nincsenek nyomatékos lezáró akkordok, csak megtorpanás, bármikor folytatható végtelen lebegés. A megdermedő, karjukat a fejük fölé emelő bolerótáncosok egyszerre jelképezik ezt a megtorpanást, és a küzdelemben önmagát megadó lényt – szerelmes asszonyt, vágyaitól gúzsba kötött férfit, a gyilkosával utoljára szembenéző, a bolerót viselő „hazug ember” által félrevezetett bikát. Igen, a bolerónak biztosan köze van a bikaviadalokhoz.
A mű ötlete Ida Rubinstein táncosnőtől származik, ő adta a megbízatást 95 évvel ezelőtt Ravelnek, és első koreográfusa is egy nő, Bronyiszlava Nyizsinszka, a híres Vaclav Nyizsinszkij húga volt. A Szegedi Kortárs Balett számára Enrico Morelli álmodta újra a művet.
Georges Bizet operája, a Carmen a szenvedély, a vágy és a halál himnusza egy andalúz cigánylányról, aki elrabolja egy katonatiszt szívét, ráveszi, hogy áldozza fel érte családját, rangját és becsületét, majd egy torreádor kedvéért hátat fordít neki. A kötelességtudatot elfojtó sóvárgásról, a gyilkosságig vezető féltékenységről szóló cselekmény zenei megfogalmazásának erénye a mély érzelmek és drámai összeütközések hatásos megjelenítése, a mozgalmasság és a spanyolos temperamentum. Az opera viharos sikere és az azt követő feldolgozások nyomán Carmen alakja szinte a könnyűvérű nők jelképévé vált: szépek, de veszedelmes csábítók, a szerelmüket pedig túl könnyed kézzel szórják.
A Carmen-szvit egyfelvonásos balett, amelyet Alberto Alonso kubai koreográfus készített 55 éve Rogyion Scsedrin orosz zeneszerző felesége, Maja Pliszeckaja prímabalerina számára. Pliszeckaja korábban hiába ostromolta Sosztakovicsot és a balettszerzőként ismert Hacsaturjánt, hogy komponáljanak számára Bizet remekéből táncdrámát, mindketten visszautasították. Ekkor lépett színre Scsedrin, akit nem riasztott el az opera népszerűsége, sőt, épp az volt a célja, hogy „a lehető legtávolabbra kerüljön” tőle.