őszi premier

Orfeusz és Euridiké című produkciónk szegedi bemutatójával nyitottuk 31. évadunkat, amely a tavalyi jubileumi ünnepségsorozatot követően újból rendkívül gazdag. A világirodalom legszebb és legszomorúbb szerelmi története Enrico Morelli olasz koreográfusunk mozdulatvilágának legújabb színpadi műve. Morelli harmadik alkalommal készített táncjátékot társulatunk számára. Előző két művéhez hasonlóan- Moderato cantabile, Menyegző-az új előadás is osztatlan népszerűségre tett szert.

 

“Mint ahogy azt is bátran kijelenthetjük, hogy e bemutatóval a kortárs balett műfaja is teljesíti a küldetését. A Szegedi Kortárs Balett a műfaj legpatinásabb magyarországi képviselője, már több mint három évtizede rajongók tömegét mozgatja meg, akik aztán a tánc és a kortárs művészetek híveivé válhatnak. Hatásuk országos, nemzetközileg is ismertek. A mívesen, technikásan táncoló kortársbalett-együttes a tömegek szórakoztatása mellett sokaknak kortárs alternatívát is kínál a műalkotások értelmezésében, befogadásában. Az együttes olyan területekre is eljut és hat, ahol a kőszínházi struktúra „hagyományosan szórakoztató” előadásai jelentik a színházművészetet. Enrico Morelli új munkája színvonalában és koncepcionálisan is szervesen illeszkedik a jórészt Juronics Tamás művészeti vezető által készített darabokból álló repertoárba. E kortárs koreográfiák ugyan nem tagadják meg gyökeresen a hagyományos balett esztétikát, ám a populáris látványviláguk és tartalommegjelenítésük mellett, a követhetőség mértékét szem előtt tartva, de a szerelem és az élet sötét oldalait is felmutatva, elgondolkodtatva és szórakoztatva, olykor-olykor az alvilág bugyraiba is elvezetik a nézőt.”

„Morelli a maga pszichoanalitikus olvasatával nem akar minket megdermeszteni, sőt, a főhősnek (és vele a nézőknek) megnyugvást ad a viszontagságos önmagába merülés végén. Orfeusz ugyanis megbékél Euridiké elvesztésével, ami megint csak jól illik a haláljáró lantos eredeti mítoszának végső happy endjéhez (aki találkozik halott kedvesével, és vissza is tud térni), ahogy az is, hogy nem Euridiké visszahozatala a tétje a történetnek (hanem ebben az esetben a gyászmunka elvégzése). Ennek az is lehetne a következménye, hogy a dráma helyére valamiféle elégikus visszaemlékezés kerüljön, ezt azonban jó érzékkel kerüli az előadás: a gyászmunka belső drámája a nézőtéren is átélhető drámaként jelenik meg.”

„A Moderato cantabile és a Menyegző után, Orfeusz + Euridiké címmel harmadik darabját készítette el a Szegedi Kortárs Balett számára az olasz koreográfus, Enrico Morelli. A mitológiai, képzőművészeti és zenei ihletettségű darabot kidolgozott és fantáziadús koreográfiája, kreatív térhasználata, pontosan követhető, de a konkrétumoktól intelligensen elemelt, jelképekben gazdag történetmesélése is kiemeli az idei kortárs tánctermésből.”