Az előadás bemutatója a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében, a Müpa szervezésében, a Szegedi Kortárs Balettel közös programként valósult meg.
Bartók Béla: Concerto
(pantomim groteszk)
A zenemű tartalmilag és formailag egyaránt elválaszthatatlan attól az élethelyzettől, lelkiállapottól, amelyben Bartók 1943-ban, Amerikai tartózkodása során, a mű megírása előtt volt: állandó, lázzal gyötrő betegsége, kényszerű távozása Magyarországról, kínzó honvágya, aggódása hazája és Európa sorsáért a fasizmus terjedése miatt, és mindezekből adódóan zeneszerzői bénultsága. Három évig nem komponál. Majd jön a felkérés egy nagyzenekari mű megírására, amely éppen a kórházban éri. A születendő zenébe minden lázálmát, fájdalmát, keserűségét, ugyanakkor – pont a mű hozta fellángolása kapcsán – minden életszeretetét és optimizmusát is beleírja.
Bartók személyét színpadi szereplőként is megidézi az előadás. Ismert színpadi alakjai is megjelennek előtte párjaikkal látomásként: a Kékszakállú, a Mandarin, a Fából faragott királyfi. A zenéjében megfogalmazott víziók, üzenetek pedig a koreográfus szándéka szerint vizuális síkon öltenek formát. Juronics Tamás erős képi világot hoz létre, amelynek megfogalmazásában Bartók jellemző életrajzi elemei közül a zeneszerző bogarak iránti mániákus érdeklődését kiemelve kafkai világot teremt. A rovarok motívuma válik az allegorikus figurák – a haza, a zene, a gonosz, a háború, a védőszent – megvalósításának eszközévé. A szimbolizmus és expresszionizmus, amely a darab világát jellemezi, Bartók színpadi művészetének, illetve magának a kornak is egyik legjellemzőbb karaktere.