Moderato cantabile

Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója

“Te vagy a folytatásom,
te vagy én magam, alattam.
Te. Nincs is a világnak
más változata,
mely a szívemen pihen,
nem érint így meg senki.
Csak te. Te vagy a világ legdrágább formája,

veled vagyok otthon,
te vagy az otthonom.
Nélküled távol vagyok,
hogy mitől távol, nem tudom,
de messze-messze.
Kicsit piszkos a világ tőled távol,
igazi énedtől.”

(Mariangela Gualtieri)

A Moderato cantabile a szenvedélyről szól, a hiányról; az érzelmi életet idézi fel, a szerelemről próbál mesélni anélkül, hogy beteljesítené, pusztán kirajzolja az alatta megbúvó térképet.

A színpadon szoba – téren és időn kívül -, mely meghatározott, állandó minták szerint létezik. A figurák ebbe a térbe érkeznek, a “máshol levés” terébe, ahol kitörölhetetlen nyomot hagynak maguk után: különböző ösvényeken indulnak el, melyek barázdanyomain a szabadság terei sejlenek fel, ha mégoly illuzórikus és illékony formában is.

Bemutató időpontja:
2015. november 20.

Táncolják:

Claudia Elvetico, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hegedűs Tamás, Takács Zsófia, Kiss Róbert Bocsi Petra, Kovács Enikő, Bacsó Gabriella, Claudia Elvetico, Wéninger Dalma, Aradi Zsolt, Nier Janka, Vincze Lotár, Szigyártó Szandra

Zene: montázs
Fény: Stadler Ferenc
Díszlet kivitelezés: Scabello
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Koreográfus: Enrico Morelli