page-header

Rítus

Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója

A természetes, a nyers erővel és hittel teli élet mindig helyet követel. Ha kell, eltörölve kifinomultabb, „túlcivilizált” kultúrákat. Majd azok maradékán, romjain új rítusokban építi magát. Mígnem maga válik hasonlóvá az általa eltaposott világhoz. A körforgás állandó. Mindig jön újabb generáció, újabb horda. Rítusaik pedig segítik az adott közösség tagjait, hogy kontaktusba léphessenek a hitük lényegét és kultuszuk tárgyát jelentő transzcendens valósággal. Emberi és isteni énünk küzdelme végtelen és feloldhatatlan.

Bemutató időpontja:
2013. november 8.

Táncolják:
Bujdosó Anna, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hajszán Kitti, Hegedűs Tamás, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Majer Gábor, Stáry Kata, Takács Zsófia, Zsadon Flóra

Zene:   I. felvonás: Milan Savic
II. felvonás: Joseph Haydn – No. 39. Szimfónia
Fény: Stadler Ferenc
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Koreográfus: Juronics Tamás